Dél-Afrika endúróval: zöld meredek lejtők az óceán felett

Lágy zöld dombok gördülnek egészen a part pereméig, rajtuk szétszórva nádfedeles kerek kunyhók, lent pedig az Indiai-óceán csapódik a sziklának. Ez a Wild Coast Dél-Afrika keleti részén. Valahol a kettő között egy lejtő kúszik felfelé, olyan zöld és olyan meredek, hogy az első kerék előtt már csak a tenger és az ég marad. Számomra egy ilyen kaptató egy endúró nyergében olyan, mint az út a mennybe, az örömkönnyek garantáltak. Hogy a könnyek a boldogságtól jönnek, vagy az alkarokban felgyűlt tejsavtól, az az edzettségeden múlik. Hogy mennyire meredek, mennyire nedves és mennyire csúszós lesz ez a part, az dönti el, mikor érdemes utaznod, és milyen szinttel kell érkezned.

A Wild Coast az Eastern Cape, vagyis a Keleti-Fok tartományban fekszik, és délen a Great Kei folyótól északon a Mtamvunáig húzódik. Tájképe a part mögött zöld, lágyan hullámzó dombvidékkel kezdődik, a szurdokokban és a nedves parti völgyekben örökzöld erdő áll. Maga a part nem tud dönteni. Öblök, strandok és lagúnák váltakoznak sziklás földnyelvekkel és meredek sziklafalakkal, amelyek egyenesen a tengerbe zuhannak.

Északabbra, Pondolandben homokkőből álló lapos fennsíkok váltakoznak nagyon meredek folyószurdokokkal, mint amilyen a Msikabáé, Port St Johns és az Oribi-szurdok között pedig a Pondoland Centre of Endemism terül el, egy botanikai hotspot tele olyan növényekkel, amelyek csak itt élnek. A Lusikisiki melletti Waterfall Bluffnál vízesések zuhannak a sziklákról egyenesen az óceánba, mellettük a piramis alakú Cathedral Rock magasodik ki a vízből. A Magwa-vízesés 142 méter mélyre zuhan egy szurdokba. A Mkambati-rezervátumban, a tartomány első ramsari vizes élőhelyén, vagyis egy nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyen, szintén egy vízesés ömlik a tengerbe.

A magas kilátópontokról delfineket és bálnákat láthatsz: hosszúszárnyú bálnák és déli simabálnák, egy nagy simabálnafaj, érkeznek ide borjazni. A déli télben, nagyjából májustól júliusig, északnak vonul a Sardine Run, a szardíniavándorlás.

A Wild Coast DNS-e: emberek, marhák és a történelem osztoznak ugyanazokon a dombokon. Az apartheid idején itt volt Transkei homeland, 1976 és 1994 között egy névleg független állam, amelyet nemzetközileg senki sem ismert el. Ez a xhosák hagyományos földje, és minden út a part felé ezen a magterületen át vezet. Az északi rész neve Pondoland, a mpondók otthona.

A marhák a mindennapi kép részei. Egész csordák heverésznek a strandon vagy állnak az úton, mintha lefoglalták volna maguknak a partot. Port St Johnst és Coffee Bayt leszámítva a Keitől északra fekvő tengerparti települések gyakran csak néhány házból állnak. Turistatömegek nincsenek. Az N2 mentén, Mthathától nagyjából 32 kilométerre délnyugatra fekszik Qunu, ahol Nelson Mandela felnőtt és ahol eltemették; 1918. július 18-án született Mvezóban, a Mbashe partján.

Coffee Bay a hagyomány szerint egy hajóroncsról kapta a nevét, amelynek kávészemeit a partra mosta a víz. Ettől délre, a Mpako torkolata előtt áll a Hole in the Wall, egy homokkőből és palából álló, magányos szikla egy nagy, víz által kivájt átjáróval, amelyen keresztül a hullámverés átcsap. A xhosák esiKhaleninek, a hang helyének nevezik a sziklában dübörgő zaj miatt, és sok helyi az ősök világába vezető kaput látja benne. Tetszik, hogy ezt a jelképet a hangjáról nevezték el.

A Wild Coast endúróútvonalain a talaj folyamatosan változik: füves dombokból köves kecskeösvények és erdei szakaszok, majd sziklák és folyóátkelések jönnek. A strandokról meredek kaptatók vezetnek egyenesen fel a sziklákra, fent pedig az óceán kék falként terül el előtted. Számomra ez a part lényege. A nehézség gyakran inkább az egyensúlyban rejlik, mint a tapadásban.

A folyóátkelések a napi program részei, és gyakran csúszósak, laza vagy síkos kövekkel és nehezen megbecsülhető vízmélységgel. Egy olyan gázlónál, amelynek nem látom az alját, az első kerekemnek sajnos mindig hamarabb van véleménye, mint a fejemnek. Eső után az erdei kaptatók és mellékutak sárossá és csúszóssá válnak, Transkei mellékútjain pedig meredek, kijárt szakaszok várnak mély keréknyomokkal és sárgödrökkel. Nyugodtabbak a marhacsapások mellett a part közelében futó murvás utak, zöld dombokon és kis falvakon át.

Az aszfalt kivétel, mert az N2 messze a szárazföld belsejében halad; a Keitől északra csak Coffee Baybe és Port St Johnsba vezet tőle aszfaltút, az összes többi bekötőút a parthoz murvás. Coffee Bay felé kátyús aszfalton gurulsz, utána a Hole in the Wall irányába murvába vált. A tájékozódásban az N2 marad a gerinced, róla ágaznak le az utak a tenger felé. A szám, amely a legjobban leírja a terepet: 70–100 kilométeresek a napi szakaszok a vezetett hard enduro köröken, öt-hat óra nyeregben töltött idővel.

Hogy mennyi tudásra van szükséged, az elsősorban attól függ, vezetett túrán mész vagy egyedül. A RIDE KTM programban szerepel például a dél-afrikai endúrótúra Alfie Coxszal, amelyet a KwaZulu-Natal tartománybeli Cato Ridge-ből származó Alfie Cox Racing szervez. A házigazda 2002-ben KTM-mel második lett a Dakar motoros kategóriájában, 1995-ben megnyerte az első Erzbergrodeót, és kilencszer a lesothói Roof of Africát. A túrát 1-től 5-ig terjedő szintre (az 5-ből) írták ki, minden technikás szakaszhoz van kerülőút. Alfie az egész túrán jelen van, segít a nehéz akadályoknál, és szükség esetén maga viszi fel a motorodat. A büszkeségem inkább elesne, mint hogy átadja a kormányt egy Dakar-másodiknak. Az eszem már rég átadta volna.

A túra nyolc napig tart, öt motoros nappal és két pihenőnappal. Az első három nap a Coffee Bay melletti White Clay Resortból indul, nagyjából 80, 70 és 80 kilométeres körökkel. Ezután járművel mintegy 500 kilométert utaznak KwaZulu-Natalba, két motoros napra erdőkön, cukornádültetvényeken, falvakon és bozótoson át. 98 százalék offroad, a technika fontosabb a tempónál. A bérmotor (KTM vagy GasGas), az üzemanyag, a szállás és az ellátás benne van az árban, a repülőjegy nem. Minden további információ a Ride KTM weboldalán található, időpontokkal, infókkal és árakkal.

Alig van olyan hard enduro túra, amely számomra ennyi szuperlatívuszt hoz: meredek emelkedők tengerre néző kilátással, intenzív és gyönyörű természet, egy laza Alfie Cox és igazán kihívást jelentő terep.

A KTM így írja le a szinteket: az 1. és 2. szint kezdőknek is megfelelő, murvás utakkal, földutakkal, kimosott pályákkal és egyszerű folyóátkelésekkel. A 3. szint extrém emelkedőket és igényes folyó- és patakátkeléseket hoz, terepgyakorlat ajánlott. A 4. szint rendszeres gyakorlatot követel a sziklalépcsőkhöz, keréknyomokhoz és csúszós talajhoz, az 5. szint pedig a legnehezebb szakaszokat bármilyen időben.

Európaiként nem ajánlanám ezt a régiót saját szervezésben. A szükséges kutatómunka egyszerűen túl nagy. A helyi szokások összetettek, és az útvonal a dús növényzet miatt egyszerűen túl gyorsan változik. Egy nyomvonal, amely egy éve még járható volt, mostanra teljesen benőhetett. Ezt a túrát reálisan csak egy nagyon tapasztalt helyivel lehet megcsinálni.

Aki Dél-Afrikáról örök napsütésre gondol, ezen a parton megázik. A legtöbb eső októbertől márciusig esik, havonta átlagosan 10–15 esős nappal, júniusban és júliusban csak nagyjából hárommal. Nyáron a nappali csúcshőmérséklet 25–27 °C, és a levegő ragad: Port St Johnsban novembertől márciusig délutánonként a páratartalom 80 százalék körül van. Mthatha környékén heves zivatarok fenyegetnek.

A déli télben június és augusztus a legszárazabb hónapok, Port St Johnsban júliusban és augusztusban 21 °C körüli a csúcshőmérséklet, a szárazföld belsejében pedig Mthathán júniusban és júliusban éjszaka átlagosan 4 °C-ot mérnek. Aktív nyaraláshoz az ősz és a tél számít kellemesnek. Az ár a rövid nappalok: Durbanben júniusban 17 és 17:30 között megy le a nap. Az európaiak többnyire a saját téli hónapjaikban jönnek, vagyis épp a nyári esők közepén, és a túra csomaglistáján könnyű esőruha szerepel. A hőségcsúcsokat épp a tavasz hozza, Mthathán szeptemberben akár 44 °C-ot is mértek. Nekünk szerencsénk volt a túrán – csak egyszer esett, egyébként élveztük a laza „téli időt”.

Felhőszakadás után a folyók és lagúnák veszélyesen megáradnak, és a meteorológiai szolgálat azt tanácsolja, hogy ilyenkor ne kelj át rajtuk. 2023-ban Coffee Bay közelében egy turistanő megfulladt, amikor árvíz idején próbált átkelni egy lagúnán. Ha zivatar után magasan áll és barna a gázló, várj vagy fordulj vissza. Az utakon tehenek, kecskék, szamarak és lovak kóborolnak szabadon, előfordulnak ütközések, éjszaka pedig az állatok váratlanul bukkannak fel előtted. Úgy tervezz, hogy napnyugta előtt megérkezz.

Európából többnyire Johannesburgon keresztül repülsz Mthathába, a központi Wild Coast legközelebbi repülőterére, az Airlinkkal valamivel több mint egy óra alatt. Az északi részhez Durban a King Shaka nemzetközi repülőtérrel a legegyszerűbb, a déli részhez East London lehet közelebb. Számomra a legkényelmesebb a RIDE KTM program vezetett változata: a bérmotor és az üzemanyag benne van az árban, Alfie pedig Mthathában veszi fel a csoportot. Az Eastern Cape maláriamentesnek számít.

A braai, vagyis a nyílt tűzön való grillezés Dél-Afrikában nemzeti sport, a rácsra pedig a boerewors, a csigavonalba tekert sütnivaló kolbász kerül. A túrán van egy este braaival Alfie otthonában. A Wild Coaston friss hal és tenger gyümölcsei kerülnek az asztalra.

E vidék konyhája a xhosáké. Az umngqusho, vagyis samp (tört kukoricaszemek) cukorbabbal, hosszú évekig vele dolgozó szakácsnője, Xoliswa Ndoyiya szerint Mandela kedvenc ételei közé tartozott. Az umphokoqo, morzsás kukoricakása savanyú tejjel, African Salad néven is ismert – ez az egyetlen saláta, amelyet egy kecskeösvényeken töltött nap után önszántamból rendelnék. A pacal többnyire raguként érkezik, pappal, a sűrű kukoricakásával. Mellé umqombothi, egy zavaros, savanykás, alacsony alkoholtartalmú xhosa sör kukoricából és cirokmalátából, amit csak akkor kóstolnék meg, amikor már lent van az oldaltámasz.

Erről a partról leginkább egy kép marad meg bennem: zöld lejtő, óceán, kerek kunyhók a horizonton, este füst a braaiból. Hogy közben örömkönnyek folynak-e, az a tudásodon múlik, és azon, mennyire őszintén sorolod be magad a KTM-skálán.

Nils Müller NastyNilsként áll az 1000PS mögött. Több mint 25 év a motoros szakmában, több mint 1000 tesztelt motor és több mint 50 országba tett utazás formálja a látásmódját. Maga is hard endurózik, ralizik és versenypályán motorozik.