Honda VFR800X Crossrunner 2011

Szinte hihetetlen, hogy az első találkozásom a Honda Crossrunnerrel már 14 éve történt. 2011 áprilisában szálltam le Mallorcán, vegyes elvárásokkal a tarsolyomban. Az első sajtófotók után szkeptikus voltam – a Honda új koncepciója papíron kissé esetlennek tűnt. De mint oly sokszor az életben: az első benyomás megtévesztő. Amikor megláttam a motort a mediterrán reggel napsütésében az alaptábor parkolójában, minden megváltozott. Karcsúbb, kecsesebb, harmonikusabb lett. Csak elölről nézve maradt még szokni való a kinézet – a V4-es motor beillesztése ebbe az újszerű crossover koncepcióba kompromisszumokkal járt. A Honda akkoriban egy praktikus megközelítést választott. Semmi marketingszöveg, semmi legendás modell történet, amire hivatkozni lehetett volna – csak a tárgyilagos piackutatás eredménye. Egy olyan motor kellett, amely sokféle célt egyszerre tudott betölteni. Egy mindenes azoknak, akiknél nincs meg a luxus, hogy minden alkalomra külön motorkerékpárt tartsanak a garázsban. Már akkor lenyűgözött ez az őszinteség. Ami viszont nem csak lenyűgözött, de valósággal meglepett, az a motor volt. A papíron 102 lóerős V4-es a mallorcai kanyargós utakon érzelmi csúcsponttá vált. Szívszorítóan üvöltött a hegyvidékeken, olyan fordulatszám-tartománnyal, amely alacsonytól a szédítő 12.000 fordulat/percig terjedt. Egy olyan járműkategóriában, ahol zömében egyhengeres vagy kéthengeres motorokkal találkoztam, ez a kulturált négyhengeres teljesen kilógott a sorból – a legjobb értelemben.

Ami a mai napig megmaradt bennem az akkori tesztből, az a motorfigyelemreméltó egyensúlya volt. A Honda mérnökei akkoriban 120 szélcsatorna-tesztet végeztek és rengeteg fejlesztési órát áldoztak a futómű és az ergonómia finomhangolására. Az eredmény meggyőző volt: a Crossrunner sem nem volt dülöngélő, sem nem volt nehézkes, hanem pontosan azon aranyközépúton helyezkedett el, amely bizalmat ad és a tapasztalt pilótákat is gyorssá teszi.

Órákon át motoroztunk Mallorca változatos útjain – szűk falvakon keresztül, kanyargós hágókon át, a part mentén. Mindenütt határozott benyomást keltett a Crossrunner. A kombinált fékrendszer ABS-szel, az európai viszonyokra jól beállított felfüggesztés, a kézben tartható üléshelyzet – mindez azt az érzést keltette, hogy egy átgondolt, kiegyensúlyozott motort vezetünk. Nem látványos, de szilárd és minden helyzetben megbízható.

Természetesen kritikák is voltak: a fordulatszámmérő napfényben nehezen volt leolvasható, a hátsó kerék előfeszítése csak nehezen volt állítható villáskulccsal, és hosszabb túrák után az enyhe térdszög is érezhetővé vált. Mégis, ezek az apróságok nem tudták elhomályosítani a pozitív összbenyomást: a Honda egy sokoldalú, mindenes motort hozott létre, amely ügyesen áthidalta a sport, a túra és a hétköznapok közötti szakadékot.

Amikor nemrég újra belefutottam a mallorcai tesztem fotóiba, felmerült bennem a kérdés: Mi lett a Crossrunner sorsa? Hogyan teljesített az évek során? Válaszok után kutatva mélyen elmerültem online közösségünkben – és meglepett, hogy mennyi hűséges rajongója van ennek a méltatlanul alulértékelt motorkerékpárnak a mai napig.

Az egyik visszatérő vélemény a kommentekben a 2011-2014 közötti első generáció tartóssága. "A Crossrunnerem már 120.000 km-t futott, és még mindig úgy megy, mint új korában," írja egy tulajdonos a 1000PS fórumon. A V4-es motor szinte elpusztíthatatlannak tűnik, ami nem meglepő, tekintve, hogy a bevált VFR800-as leszármazottja. A motorhibák gyakorlatilag ismeretlenek, feltéve, hogy a szervizintervallumokat betartják.

Érdekes, hogy sok tulajdonos hosszú éveken át megtartotta Crossrunnert – ez annak a jele, hogy tényleg bevált a koncepció. Ez a sokoldalúság, párosulva a közismerten megbízható Honda-színvonallal, hűséges rajongóbázist biztosított a modell számára.

A 2015-ben bevezetett facelift (gyakran a második generációnak nevezik) jelentős fejlesztéseket hozott: több teljesítmény, finomított futómű, jobb ergonómia és modernebb megjelenés. Sok közösségi tag ezt a frissítést sikeres evolúciónak tartja, amely megőrizte az eredeti erősségeket és kiküszöbölte a gyengeségeket.

Apropo gyengeségek: Milyen problémák merültek fel a 14 év gyakorlati használat során? A különböző fórumok és szakértői jelentések alapján a kép általában pozitív, de néhány tipikus gyengeség is kiderült, amiket potenciális használt vásárlóknak ismerniük kellene.

Az első generáció (2011-2014) tulajdonosai időnként problémákat jelentenek a sztátorral kapcsolatban, ami az elektromos áramellátásért felelős generátor része. Egy korai jele ennek az egyre gyengülő akkumulátor. A javítás nem túl bonyolult, de némi munkaórával jár – és az első jeleknél el kell végezni.

Egy másik sajátosság, ami anno nem tűnt fel nekem, de a hosszú távú tulajdonosok gyakran említik, a motor VTEC rendszerére vonatkozik. Ez körülbelül 7.000 fordulat/percnél vált két szelepről négy szelep működésére hengerenként, ami érezhető teljesítménynövekedést eredményez. Néhány vezető ezt a váltást a mindennapokban hirtelennek érzi. A közösségen belül különféle "simító" megoldások születtek, az egyszerű befecskendezéses beállítástól kezdve a speciális térkép-alapú megoldásokig.

A fékeket az első években gyakran kritizálták – nem a fékerő hiánya, hanem a CBS (Combined Braking System) kapcsolat miatt, amit néhány vezető túlságosan dominánsnak érzett. A Honda a későbbi modellfrissítések során figyelembe vette ezt a visszajelzést, és finomabb beállítást alkalmazott.

A karbantartás tekintetében a Crossrunner tipikus Honda termék: megbízható, de néhány konstrukciós sajátossággal. A szelephézag ellenőrzése minden 24.000 km-nél időigényes és ezért viszonylag drága – de néhány tulajdonos a szelepek és a szelepülések rendkívül hosszú élettartama miatt részben kihagyja, vagy hosszabb időközönként végezteti el.

Akik ma használt Crossrunner motorkerékpárt szeretnének vásárolni, érdekes kínálattal találkozhatnak. Az első generáció (2011-2014) mára megfizethető vásárlói tipp rangra emelkedett. Karbantartott példányok 50.000-80.000 km-rel már körülbelül 5000 eurótól elérhetők – vonzó ár egy ilyen sokoldalú és megbízható motorkerékpárért. A második generáció (2015-től) jobban tartja az értékét; itt az árak körülbelül 7500 eurótól indulnak, és a keveset futott újabb modellek akár 10.000 euróig is felmehetnek.

Általában jó a kínálat. Az apróhirdetések átnézése azt mutatja, hogy a főleg karbantartott példányok, teljes szervizinformációval és kevés előző tulajdonossal, gyakran gyorsan elkelnek.

Mire érdemes figyelni vásárláskor? Az általánosan elvárt dolgokon kívül (szerviztörténet, lánc, gumik és fékek állapota) néhány modellspecifikus ellenőrzési pont is van. Az első generációnál ellenőrizni kell a már említett sztátor állapotát – legjobban egy akkumulátorteszt formájában járó motor mellett. A VTEC-nél fontos a sima váltás figyelése körülbelül 7000 fordulat/perc mellett.

További fontos szempont a hátsó lengéscsillapító ellenőrzése. Magasabb futásteljesítménynél olajszivárgás fordulhat elő. Az eredeti teszt során már kritizált szűk térdszög is olyan tényező, amit a lehetséges vásárlóknak mindenképpen hosszabb tesztvezetés során ellenőrizniük kellene – különösen a magasabb vezetők szembesülhetnek itt problémákkal.

Ha ma, 14 évvel a Honda Crossrunnerrel való első találkozásom után visszatekintek, lenyűgöz a Honda-tervezők jövőbe tekintő látásmódja. Ami akkor furcsa keveréknek tűnt a jól bejáratott kategóriák között, egy jövőbe mutató ötletnek bizonyult. Ma már minden lökettérfogat-osztályban megtalálhatók a "Crossover" motorkerékpárok—mint például a Kawasaki Versys, a Yamaha Tracer-sorozat, vagy akár a BMW F 900 XR is—, amelyek ugyanazt a koncepciót követik, amelyet a Honda a Crossrunnerrel megalapozott.

Ami a Hondát ma is különlegessé teszi, az a karakteres V4-es motorja egy olyan járműkategóriában, amelyet máskülönben soros és V2-es motorok uralnak. Ez a motor olyan vezetési élményt nyújt, amit sok aktuális modell a hatékonyságra és kibocsátásra optimalizált hajtásaik mellett már nem tud nyújtani.

A mai nézőpontból a Crossrunnert azoknak ajánlanám, akik egy sokoldalú, megbízható motort keresnek mindennapi használatra, anélkül hogy le kellene mondaniuk a karakteres és érzelmi vezetési élményről. Különösen a második generáció kínál a megnövekedett teljesítményével és a finomított futóművével egy olyan összcsomagot, amely nem marad el a mai modellek mellett sem.

A közösségi tapasztalatok megerősítik korábbi értékelésemet: a Crossrunner nem szélsőségek motorja—sem versenypálya-rajongóknak, sem off-road kalandoroknak nincs szánva. Ez egy motor a mindennapokra, a hétvégi túrákra, a csomaggal történő nyaralásra. És pontosan ebben a sokoldalú felhasználási spektrumban érvényesülnek erősségei még ma is.

Amikor visszagondolok a mallorcai tesztemre, különösen az a pillanat maradt meg bennem, amikor először hajtottam a V4-est magas fordulatszámra, miközben a futómű kezelhetőségét élveztem a szűk szerpentineken—ez a kontraszt a sportos hajtás és a kényelmes, uralható üléspozíció között tette a Crossrunner különleges vonzerejét. És úgy tűnik, ez a vonzerő a mai napig változatlan maradt, ahogy azt a sok lelkes tulajdonosim visszajelzése is igazolja.

Lehet, hogy a Crossrunner soha nem érte el az Africa Twin vagy a Fireblade kultusz státuszát. De bebizonyította, amit annak idején a Honda ígért: egy megbízható, sokoldalú társ a mindennapokhoz—az a plusz karakterrel, ami megkülönbözteti a puszta közlekedési eszközt egy olyan motortól, amelyet még évekkel később is örömmel vezet az ember.