Amikor a Kawasaki 2004-ben utcára engedte a Z750-et, olyan piaci rést töltött be, amely visszatekintve szinte meglepően logikusnak tűnik: több nyomaték és lökettérfogat, mint az akkoriban szokásos 600-as nakedeknél, de a nagy Z1000 tömege, teljesítménye és ára nélkül. A folyadékhűtéses soros négyhengeres 748 cm³-ből generációtól függően nagyjából 106–109 LE-t ad le. 2007-ben érkezett az alaposan átdolgozott második generáció, módosított vázzal, USD villával és új motorbeállítással. 2011-re a Kawasaki a Z750R-rel rukkolt elő, amely többek között minőségibb fékkomponenseket, acélharisnyás fékcsöveket és alumínium lengővillát kapott. A 2012-es modellév után a Z800 vette át a szerepét.
Éppen ez a klasszikus felépítés adja mai vonzerejének egy részét. Nincs ride-by-wire, nincs IMU, nincsenek vezetési üzemmódok és nincs TFT, helyette gázbowden, hatfokozatú váltó, befecskendezés és egy karakteres soros négyhengeres, amely a fordulatszám emelkedésével egyre határozottabban tálalja a teljesítményét. Ugyanakkor nem kell a Z750-et romantikusabbnak beállítani, mint amilyen. Már újkorában sem volt – főleg az alapváltozat – a futómű-ínyencek temploma, és közel két évtized után az akkori kompromisszumokból kor okozta problémás pontok lettek. Aki ma használt Z750-et akar venni, annak kevésbé a motortól kell tartania, mint inkább egy fáradt rugóstagtól, korrodált futóműalkatrészektől vagy húsz év kreatív streetfighter-evolúciótól.

&width=72&height=72&bgcolor=rgba_39_42_44_0&mode=crop)





