Moto Morini X-Cape 1200 teszten

Az első indításnál a kollégák előtt egyértelmű volt a helyzet: a Moto Morini X-Cape 1200 tud show-t csinálni. A V2-es nem udvariasan köhint bele az életbe, inkább úgy köszörüli a torkát, mint egy bőrdzsekis, rossz kedvű olasz operaénekes. Öt fokban, szitáló esőben, olyan utakon, amik mintha szappannal lettek volna kikenve, ez az akusztikus hatalmi demonstráció eleinte még tetszett is. Egy motor, ami így szól, nagynak, erősnek, magabiztosnak hat. De már az első hosszabb szakaszok után az impozáns fellépésből valódi fülpróba lett. Beindításkor állati, utazás közben fárasztó. A hallásvédő itt nem a puhányoknak szóló ajánlás, hanem ésszerű felszerelés azok számára, akik este még lazán szeretnének a kocsmában üldögélni.

Az X-Cape 1200 nemcsak nagynak akar tűnni, hanem a nagy túraendúrók ligájában is szeretne játszani. A motor a gyártó szerint 1187 köbcentis, körülbelül 125 lóerőt és erőteljes nyomatékot kínál, mellé nagy tank, magas ülésmagasság, széles kormányvezérlés és olyan felszereltség jár, amit hosszú távokon igazán megbecsül az ember. Fűtött markolat, fűtött ülés, tempomat, nagy kijelző, különböző vezetési módok, abroncsnyomás-ellenőrzés, konnektivitás és praktikus csatlakozók teszik világossá: itt nemcsak egy motort építettek, hanem egy utazóeszközt állítottak össze. A mi mért motorunk azonban 287,5 kilót nyomott a mérlegen. Ez a szám nem az első kanyarban süt le, hanem a parkolóban. Manőverezés közben a Morini nem könnyű túrabakancs, inkább egy tömör fém expedíciós bőrönd. Ha hátrafelé tolod ki egy enyhén lejtős parkolóhelyről, azonnal tudod: ez nem finomkodó gesztusokra való motor. Amint gurul, meglepően jól elrejti a súlyát. Nem varázslatosan jól, de becsületesen jól.

Vizuálisan a Moto Morini X-Cape 1200 sokkal többet mutat, mint amit az ár és a pozicionálás alapján hidegen szemlélve várnánk. Nem hat olcsónak, nem összecsapottnak, nem olyan motornak, aminek pusztán a józan ész alapján kellene eladnia magát. A vonalvezetés markáns, az orr-rész prezenciával bír, az arányok stimmelnek, és mindenütt találni apró designrészleteket, amik mutatják: itt valaki nemcsak egy funkcionális adventure-motort akart letenni az asztalra, hanem egy motort, aminek arca van. Különösen pozitívan tűnt fel a megmunkálás. A lakkfelületek rendezettnek tűnnek, a ráépített alkatrészek szépen illeszkednek, a kezelőszervek tapintása is stimmel. Az apró részletek is, mint a szépen integrált burkolatelemek, az egységes felületek, a műszerfal körüli kialakítás és az összbenyomás vezetői szemszögből, több értékérzetet közvetítenek, mint amit a márka egyik-másik kritikusa várna. A Morini itt nem a hideg perfekcionistát játssza, hanem a bájos karakterszínészt. Vannak élei, van tömege, van hangja. De van stílusa is.

Számomra egyértelműen ennek a motornak a legerősebb fejezete a futómű. A teljesen állítható upside-down villa és a lengéscsillapító pontosan azt a keveréket adja, amit ebben a kategóriában olyan nehéz eltalálni. A hideg, nedves utakon az X-Cape nem volt ideges, nem volt fás és nem volt szivacsos. Úgy tapogatózott végig az aszfalton, mint egy tapasztalt hegyivezető a nedves sziklán: nyugodtan, megbízhatóan, finom visszajelzéssel. 14 fokban és napsütésben aztán megmutathatta, hogy a komfort nem jelent automatikusan lustaságot. Sportosan vezetve tisztán marad húzáson, kiszámíthatóan dől bele az ívekbe és bizalmat épít. Különösen elöl elég információ érkezik ahhoz, hogy váltakozó tapadási szinten se csak reménykedve, hanem tudatosan vezess. Ez a Morini nagy erénye: beszél hozzád. Nem költőien, nem túlzottan finoman, de elég világosan ahhoz, hogy rossz úton is biztonságot adjon.

A fék is nagyon rendes munkát végez. Jól adagolható, nem kap be hisztérikusan, és a féknyomás felépülése is jól követhető. Pontosan erre van szükséged esőben, hideg gumikkal és csúszós aszfalton. Gyors tempónál a rendszer elég erősnek és elég stabilnak tűnik ahhoz, hogy a lendületes országúti szakaszokat ne csak valahogy átvészelje, hanem aktívan kövesse is. A Morini fékezéskor bizalmat közvetít, ami ebben a súlykategóriában rendkívül fontos. Pozitívan lepett meg a váltóautomata is. Főleg hosszabb szakaszokon egy ilyen részlet gyorsan játékszerből komfortnyereséggé válik. Fel- és lefelé is elég tisztán vált a Morini ahhoz, hogy ne zavarja meg a menetdinamikát. Áthaladsz a településeken, kihúzod, hagyod dolgozni a V2-est, és nagyobb ceremónia nélkül veri át a fokozatokat. Ez illik a karakteréhez: kevésbé filigrán szupersport, inkább erőteljes utazógép rendes kézműves munkával.

A motor az X-Cape 1200 legérzelmesebb, egyben legkettősebb eleme. Papíron magabiztosan áll ott. A nyeregben azonban a megadott 129 lóerő nem érződik ennyire hatalmasnak. Ha vakon kellene tippelni, inkább 110 lóerőre gondolna az ember. Ez valószínűleg kevésbé az égési vágy hiányán múlik, inkább az összsúlyon és az élmény inkább túrázós áttételezésén. Alul és középen a V2-es kellemesen, magabiztosan és karakteresen fut. Nem érzelemmentes porszívómotor, hanem mechanikus társ, aminek van mellkasa. De aki egy nagy V2-től a teljesen brutális ökölcsapást várja, az nem fogja megtalálni a teljes eszkalációt. Az X-Cape szolidan tol, de drámaibban szól, mint ahogyan ténylegesen gyorsul. Egy motor, ami operai hangon beszél, de karnyomásnál inkább szolidan, mintsem szenzációsan nyer.

Felszereltség tekintetében a Moto Morini vakmerően behajt a nagy túraendúrók komfortzónájába. Fűtött markolat, fűtött ülés, tempomat, nagy TFT-kijelző, vezetési módok, abroncsnyomás-ellenőrzés, USB-csatlakozók, konnektivitás, állítható szélvédő és további praktikus funkciók a hétköznapokban nagyobb különbséget jelentenek, mint amit a törzsasztalnál sokszor beismernek. Öt fokban és szitáló esőben a fűtött markolat nem luxusfantázia, hanem lélekápolás. Egy fűtött ülés nyáron prospektuslíra, de hideg tavasszal civilizációnak számít. Pontosan itt rejlik az X-Cape 1200 egyik központi vonzereje. A Moto Morini olyan csomagot köt össze, ami nem tűnik fukarnak. Nem érzi folyamatosan az ember, hogy egy alapváltozaton ül, amit csak a tartozéklista tanulmányozása után lehet megtanítani a jó életre. Sok minden egyszerűen adott. És ez megváltoztatja a nyeregben ülő ember hangulatát. Elindulsz, használod a funkciókat, örülsz a felszereltségnek, és nem azon gondolkodsz állandóan, hogy mi hiányozhatna még.

Hétköznapokban az X-Cape a nyugodt ülésmóddal, jó áttekinthetőséggel és használható szélvédelemmel pontoz. A széles kormány jó irányíthatóságot ad, az ülés elég komfortot nyújt hosszabb szakaszokhoz, és a motor gyorsan ismerőssé válik túrán. A kezelés nem tűnik túlzottan bonyolultnak, a legfontosabb funkciók hozzáférhetők, és a Morini megkönnyíti a vezetőjének, hogy rossz időben is koncentrált maradjon. Pontosan ez volt döntő a tesztünkben. Hidegben, nedvességben és csúszós útviszonyok között válik el a prospektus igazsága a valódi motoros igazságtól. A célcsoport egyértelmű: olyan vezetők, akik nagy túraendúrót keresnek sok felszereltséggel, V2-karakterrel, jó futóművel, szép megjelenéssel és önálló stílussal. Aki sokat manőverezik, nagyon alacsony, vagy maximális könnyedséget vár, annak becsületesen ki kell próbálnia ülve és tolva is. De aki érett, komfortos és mégis sportosan használható adventure-motort szeretne, az az X-Cape 1200-ban meglepően erős összcsomagot talál.

Egy önálló mellékszereplő volt ezen a túrán a Nolan X-904 Ultra Carbon. Papíron Ultra-Carbon héjat, többsűrűségű EPS-t, ECE 22.06-ot, D-gyűrűs záródást és körülbelül 1500 gramm tömeget kínál. A gyakorlatban leginkább a jó illeszkedés és a nagyon könnyű viselési érzet győzött meg. Az ember felteszi, és rövid idő után szinte alig gondol rá. A nagy Ultrawide plexi tág látómezőt biztosít, az integrált napellenző könnyen kezelhető, a szellőzés, a Pinlock, a szél- és légzésgátló elemek jól illenek a touring-igényhez. A szemüvegesekre és az N-Com felhasználókra is gondoltak. Egy részlet azonban zavaró: a szíj végének becsippentése a klipszbe sajnos bajlódós. Egyébként a Nolan minőséginek, komfortosnak és egyértelműen hosszú nyeregnapokra hangoltnak tűnik.

A Calimoto-val tervezett túra remekül őszinte próbapad volt. Az első napon 10 fok alatt és enyhe szitáló esőben vezetett az út a Wechsel-vidéken keresztül: hűvös levegő, nedves utak, sötét erdők és az az érdes előalpi hangulat, ami azonnal próbára teszi az embert és a gépet is. A második napon a régió jóval békülékenyebbnek mutatkozott. Napsütésben és körülbelül 15 fokban a kör a Hohe Wand felé vezetett, ahol a széles kilátás és a meleg levegő tökéletes lezárást biztosított. Pontosan az ilyen túrák teszik értékessé a tesztet: eltérő körülmények, valódi utak és tájak, amelyek nem csak kulisszaként szolgálnak, hanem a vezetési élmény részévé válnak.

A Calimoto túra linkje