Hajcsatok és emelkedők: Tippek terep kezdőknek

Ezek azok a pillanatok, amikor az endurós újoncok ereiben megindul az adrenalin: Előttem egy meredek domb tárult fel, amelynek felszíne laza, csúszós kavicsokkal volt tele, mint egy alattomos kirakós. A pulzusom felgyorsult olyan fordulatszámra, amit még a 450-esem sem tud elérni. A kezeim satuként kapaszkodtak a kormányba, és a gondolat, "Miért csinálom ezt magammal?", átvillant az agyamon. Ismeritek ezt az érzést? Mint a 1000PS.at szerkesztője, már számos motort teszteltem aszfalton, de a terep egy teljesen más világ. Egy olyan világ, ahol még a tapasztalt közúti motorosok is újrakezdőknek érzik magukat, és olyan kihívásokkal találkoznak, amilyenekkel a sima aszfalton soha. Számos endurós élmény és néhány fájdalmas lecke után ma megosztom azokat a leggyakoribb problémákat, amelyek megkeserítik a terepújoncok életét – és hogy hogyan oldhatjuk meg ezeket.

Az első akadály, amelynél sokunk elbukik: hajtűkanyarok kavicsos úton. Akár egy kidőlt fa, eldőlünk oldalra, vagy épp túl nagy ívben fordulunk, és hirtelen a bokrok között találjuk magunkat. A probléma általában nem ott van, ahol gondolnánk.

A szűk kanyarok központi kihívása – talán sejtitek már – a nézéstechnikában rejlik. Terepen ez a művészet még nehezebb, mert a tekintetünket mágikusan vonzzák a rejtőzködő kövek és mély nyomvájatok – mintha szirének lennének, amelyek a katasztrófába akarnának csalogatni minket.

A legfontosabb tanácsom: összpontosítsátok a tekinteteteket a kanyar kijáratára! Ne csak a szemetekkel, hanem kissé a váll- és felsőtestetekkel is forduljatok a célpont felé. A motor szinte varázsütésre követi majd.

A mogorva, durva gépeknél egy olyan trükk segít, amit sok sikertelen kísérlet után fedeztem fel: haladjatok első sebességfokozatban, egyensúlyozzátok a motort a kuplunggal és a gázzal, de a finomításra használjátok a hátsó féket. Ez meglepően hatékonyan stabilizálja a motort, és kiegyenlíti a motor hirtelen lökéseit vagy váratlan meglepetéseit. Így még a legmakacsabb endurókat is képesek vagytok úgy irányítani a legszűkebb kanyarokban, mint egy szelídítő a vadállatát.

Ismeritek ezt? Húsz perc kavicsos úton, és az alkarotok olyan, mintha gyorsbetont fecskendeztek volna az ereitekbe. Ezek a hírhedt "arm-pump"-ok olyanok, mint a műszerfal figyelmeztető lámpái – jelzik, hogy valami nincs rendben.

A görcsös alkarok tévedhetetlen jelei annak, hogy túl sok stressz és feszültség van bennetek a nyeregben. Úgy kapaszkodtok a kormányba, mint egy fuldokló a mentőövbe. A megoldás meglepő módon nem a kezetekben, hanem a fejetekben és a légzésetekben rejlik.

Egy rituálé, ami nekem mindig segít: tízszer mélyen belélegezni és kilélegezni. Tudatosan a távolba nézni, a következő dombon túlra. Észrevenni a tájat, pozitív gondolatokat megfogalmazni. Ezoterikusnak hangzik? Lehet, de úgy működik, mint egy varázsigé a megkeményedett karok ellen.

Ahelyett, hogy görcsösen próbálnátok lazítani az ujjaitokat (ami általában csak még több feszültséghez vezet), koncentráljatok a könyökízületekre. Tegyétek, mint a madártáncnál – hagyjátok, hogy a könyökötök röviden fel-le mozduljon, lazán rázogassátok. Lehet, hogy nevetségesen néz ki, de ez a kis trükk sokszor segített nekem túljárni a karjaim eszén, és kényelmesebb pozíciót találni a kormányon.

A legtöbb terepújonc – jómagam is beleértve – feleslegesen nehezíti meg magának a dolgát. Úgy égetik az energiát, mint egy túlmelegedett motor, különösen gyorsításkor és fékezéskor. Minden alkalommal, amikor fékezünk vagy gázt adunk, hegyre fel vagy le megyünk, az izmainkkal kell harcolnunk a gyorsulási erők ellen. Olyan, mintha egy vihar közepén állnánk, és puszta izomerővel próbálnánk szembeszállni a széllel.

A döntő felismerés úgy jött, mint egy kinyilatkoztatás: a kulcs a lábtartón való egyensúlyozás! Ha a lábtartón álltok, minimális mozdulatokkal maximális hatást érhettek el. Olyan, mintha hirtelen a nehézkes gyalogosból elegáns táncossá válnátok.

Kezdjétek egyszerű, egyenes útszakaszokon: álljatok a lábtartón, és kísérletezzetek gyorsításnál és fékezésnél a felsőtestetek pozíciójával. A cél az, hogy az erőket a karok megterhelése nélkül közvetlenül a lábtartóba és a térdzárásba irányítsátok.

Az aranyszabályom: ne próbáljatok vadul előrehajolni vagy hátradőlni. Meglepetésként érhet titeket, hogy a leghatékonyabb módja a pozíciótok változtatásának a bokák ízületeiben rejlik. Az ottani minimális szögváltozások elképesztő hatással vannak az egész súlypontotokra. Minimális erőbefektetés, maximális hatás – mint egy karmester, aki könnyed csuklómozdulatokkal irányít egy egész zenekart.

A paddockban gyakran kinevetnek. Miért van Öhlins futómű a motorodon? Hiszen te tehetségtelen vagy. "Pontosan ezért!" - válaszolom. Terepen ez más, mint az úton. Itt a futóműtuning mindenki számára előnyös. A hardendúróimban mindig Öhlins futóműalkatrészeket használok. Ilyen például ez a villa. A beszerelést és a "szuperlágy" beállítást a Damianik végzi nekem. Az előnyöm: az ütések egyszerűen jobban kisimulnak. Ez drámai jelentőségű olyan versenyeken, mint a KRKA Enduroraid. Ott két napig gyakorlatilag az idő 99%-ában köveken halad az ember. A minőségi tuning futómű egyszerűen jobban elnyeli az ütéseket, mint a gyári futómű. Ez kíméli a testet és az állóképességet. És ez különösen a kevésbé tehetséges pilótáknak kedvez!

A meredek emelkedő – sokak számára a félelem hegye, meredekebb, mint a pulzusszám növekedése már a látványtól is. Az emelkedőtől való félelem mélyen gyökerezik, de a legnagyobb probléma nem maga az emelkedő, hanem a habozó megközelítésünk. A leggyakoribb oka a kudarcoknak az emelkedőn olyan egyszerű, mint amilyen meglepő: túl kevés lendület. Óvatosan, szinte lopakodva közeledünk, mintha egy alvó sárkányhoz közelítenénk. De éppen ez a viselkedés pecsételi meg a kudarcunkat, mielőtt egyáltalán az emelkedő lábához érnénk.

Egy pragmatikus kérdés, amit mindig felteszek magamnak: Mi a nagyobb probléma – túl gyorsan vagy túl lassan lenni az emelkedőn? A válasz egyértelmű: A túl lassú megközelítés a verejtékesebb kihívás. Az emelkedőn bármikor lehet csökkenteni a sebességet, de az elvesztett sebességet visszanyerni olyan, mint a kiömlött víz összeszedése.

A sebesség olyan, mint egy láthatatlan fűző, ami stabilizál. Ez az a varázsital, ami sok problémát egyszerűen eltüntet az endurózás során. Különösen, ha az emelkedő két oldalán nincsenek veszélyes szakadékok, csak bokrok vagy gyep van, érdemes merészebb sebességre vállalkozni. Egy esés ugyan kellemetlen lehet, de a meredek emelkedők – az intuícióval ellentétben – azok a területek, ahol általában kevesebb súlyos sérülés történik, mint más szakaszokon.

Az emelkedőre való átmenetkor tudatosan helyezzük az egész testünket a lábtartókra, egy végső gázfröccsel kísérve – mint egy gerelyhajító, aki az egész testét az utolsó dobásba fekteti. Utána arról van szó, hogyan helyezzük el a súlyt úgy, hogy az első kerék ne az ég felé törjön, mint egy rakéta indításkor.

Egy elterjedt tévhit az emelkedőn: Túl sok gondolat a tapadásról és a hátsó kerékről. Sokkal fontosabb az első kerék számára megfelelő nyomást és irányítást biztosítani. Egy kontrollálatlan első kerék több sebességet rombol le, mint amit a legjobb tapadás a hátsó keréken vissza tudna hozni. Olyan, mint egy tandem – ha az elöl ülő elveszíti az irányítást, nem sokat ér, ha a hátul ülő őrülten tekeri a pedált. Legyen az állva vagy – ha az energiatartalékok már kimerültek – ülve: vigyétek előbbre a súlyt, adjatok nyomást az első kerékre. Meghálálja majd azzal, hogy oda vezet, ahová menni akartok, ahelyett, hogy olyan helyre vinnétek, ahová nem akartok menni.

A terepen való endurózás nem varázslat, hanem mesterség – olyan, amely türelmet, gyakorlást és néhány trükköt igényel. A megfelelő nézéstechnikával könnyedén veszed a hajtűkanyarokat, ellazult karokkal tovább maradsz friss, okos súlyáthelyezéssel energiát takarítasz meg, és a megfelelő lendülettel bármilyen meredek emelkedőt legyőzhetsz.

A terepen szerzett kalandjaim legfontosabb tanulsága: A legnagyobb akadály többnyire a két fülünk között helyezkedik el. Ha legyőzzük mentális blokkjainkat, az akadályok kihívásokká, a kihívások pedig örömmé válnak. Szóval: Vegyetek mély levegőt, nézzetek előre, adjatok gázt – és irány a kaland!